Arcpakolás

 

A gödörásásból adódó konfliktusunk miatt úgy tűnt, hogy Klárika mellőzi kerti tevékenységét, mert másnap, amikor kiértem, nem találkoztam vele, pedig már magasan járt a Nap.

Keserű szájízzel néztem az előző nap rossz helyre beásott betonoszlopot, és azon morfondíroztam, hogy vajon milyen mélységig bánthattam meg anyámat tegnap.

Lementem a pincébe, ittam egyet Klárika öt éves, négy féle csemegeszőlőből préselt, üvegben érlelt borából, reménykedve abban, hogy ettől majd ma sem vakulok meg.

A tegnapi cölöpásástól elkedvetlenedve úgy gondoltam, hogy most inkább egy életemet kevésbé kioltó asztalosmunkába fogok, aztán mintegy másfél órás csavarozgatás után végeztem is a lábráccsal.

Kellett már ez nagyon, mert anyám gyakran panaszkodott, hogy amikor a talajvíz feljön a pincében, kicsit félve szedi össze az áram alatt lévő elosztókat a földről. Mondjuk egyszerűbb lett volna, ha gumicsizmát húz, de gondoltam, most inkább a kedvére teszek, meg amúgy is imádom a gépesített csavarbehajtókat.

– Istenem, de jól sikerült- mondtam magamban, miközben lubickoltam a lécek, a csavarok és a derékszögek tengerében.

A lábrács próbája a letevés.

Egy hirtelen mozdulattal megemeltem, ám meglepően nehéznek bizonyult és a mintegy három méter hosszú asztal is megugrott egy kicsit.

Átsuhant az agyamon, hogy az a száznegyvenhét facsavar – amit oly gondosan betekertem – mindegyike átfúródott-e az asztalon. Balsejtelemtől gyötörve feküdtem alá és szomorúan nyugtáztam, hogy a lábrács tisztességesen oda van hímezve.

Első gondolatom az volt, hogy kalapáccsal elverem a csavarok végét, és a fent gyártott eszköz majd jó lesz kenyérvágásnál morzsa-lepergetőnek. Szerintem ennek is örülne anyám, de biztosan megkérdezné, hogy mi módon szedje ki alóla a morzsát, és különben is hol a lábrács, amit már régóta ígérgetek.

 – Hát, itt az asztalon! – mondanám – Tessék felmászni rá!

 

Ezt a képzeletbeli jelenetet aztán gyorsan elvetettem, és örömmel töltött el, hogy a szétszedési munkafolyamat rövidebbnek bizonyult, mint a bifunkcionális eszköz megalkotása, nem beszélve arról, hogy megúsztam egy újabb veszekedést is.

A sarokba dobáltam a léceket és fölmentem, hogy a sikertelenség helyszínétől minél távolabb elszívjak egy cigarettát.

Ahogy közeledtem a kert túlsó sarkában lévő körtefához, megrökönyödésemre anyámat pillantottam meg, ahogy fekszik a földön egy nagy lapos kővel az arcán.

-Te jó ég! Mi történt veled, Klárika? – kérdeztem riadtan.

Aztán letérdeltem mellé, hogy segítsek rajta, de meghallottam, hogy halkan és egyenletesen szuszog.

– Mi ez, valami kerti liturgia? – gondoltam, hiszen anyámnak voltak különleges babonái a konyhakerti növények fejlődése érdekében. Például az uborka elvetése utáni századik napon bukfencet vetett hajnalban a palánták mellett hetvenvalahány éves korában. Akkor is én szedtem össze.

– Vagy lehet, hogy csak alszik, és a követ azért tette az arcára, hogy ne süssön a szemébe a Nap?

– Vagy nehezék ez a kő? – mert félt, hogy úgy jár, mint Gabi nagynéném, aki, amikor az első bombát ledobták Budapestre, hirtelen felült és csak úgy tudták visszafektetni, hogy a lába égnek állt.

Szegény Gabi néni azóta sem tud fekve tévézni, és hogy vigasztaljuk, sokat viccelődtünk vele, hogy legalább majd nem lesz drága a temetés, mert az L- alakú koporsó miatt a sarokparcella sokkal olcsóbb.

 

Persze ezek a gondolatok a másodperc törtrésze alatt futottak át az agyamon és úgy döntöttem, mégiscsak leveszem én azt a nagy lapos követ az arcáról.

Előjöttek gyermekkori fóbiáim, amikor attól féltem, hogy vajon mi lehet a kő alatt; ásóbéka, fülbemászó, csiga, féreg, minden más? Ahogy leemeltem Klárikáról az arcpakolást, kezdtem gyanítani, hogy az nem szándékosan került oda. Anyám arca a szivárvány összes színében pompázva, úgy nézett ki, mintha egy alulfizetett plasztikai sebész, eszközök híján, mindössze egy kis ezüst kalapáccsal dolgozott volna rajta.

Aztán felgyorsultak az események, Klárika hirtelen felült és megkérdezte, hogy hány óra.

– Hat körül lehet – mondtam és felsegítettem.

– Te hánykor jöttél ki – kérdeztem tőle, hogy oldjam a feszültséget.

– Én fél hatkor – válaszolta és már ott is akart hagyni, amikor felhívtam a figyelmét, hogy a Nap már a másik oldalon van.

Aztán így, hogy szóba elegyedtünk, hamarosan kiderült, hogy nagyjából tizenkét órát feküdt a körtefa árnyékában a kis kőpakolással az arcán.

Anyám felnézett a fára, és én követve a tekintetét, egyből megértettem, hogy mi történt.

Ő ugyanis, dacolva a természettel, a felfelé törekvő ágakra rongyba csavart köveket aggatott ősszel, hogy azok az ő általa megszabott irányba fejlődjenek.

Aztán jött a tél és a kőbatyuk foszlásnak indulva, tavasszal elengedték terhüket.

Klárika minden reggel úgy kezdi a napot, hogy körbejár a kertben, beszélget a növényekkel és egy ilyen „kék túra” alkalmával eshetett meg vele, hogy a körtefa visszaszólt.

Ahogy rekonstruáltuk az eseményeket, egyre nagyobbakat nyerítettünk. Én az előző nap szénné égett seggemet fájlaltam, ő meg a cipószerű ábrázatát méricskélte egy vödör vízben. Aztán üldögéltünk még egy darabig, örülve hosszú árnyékunknak és annak, hogy ezt a napot is megúsztuk különösebb problémák nélkül.

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. nyugijudit says:

    Látom, amit olvasok =D =D

  2. Stefimari says:

    Nem esik messze az alma a fájától! Nálatok ez nagyon sűrűn bebizonyosodik. 🙂 Nem semmi párost alkottok Klárikával! 😀

  3. fuboati says:

    Hali Vogci!
    Jaj de jó ezeket olvasni a vidám BUMERÁNGOS reggeleket idézi. Szabályosan feltöltesz lehet elvonási tüneteim voltak!-)

  4. Csé says:

    Tényleg Vogci! Könyvben adhatnád ki a történeteid. Szerintem óriási sikere lenne. .-) Nem viccelek!

  5. LASZLO says:

    Vazze Voga………nyerítettem most én is…..szegény anyukád remélem jobban van……te tudom hogy jobban vagy,mindent túl élsz:-)könyvet írhatnál a történetekből!

  6. arthur877 says:

    Rejtő Jenő kutyafasza a Vogához képest!
    Óriási, és mivel feltételezem, hogy ez tényleg mind igaz, frenetikus egy hülye egy család vagytok!
    Miért nem az én összejárós barátom vagy Vogci? 😀

  7. grm says:

    “L- alakú Gabi néni” ÓRIÁSI!!!!

  8. Katka says:

    Istenem, életveszélyesek vagytok. Az őrangyalok napi váltásban nyomják mellettetek, különben nem bírnák az iramot 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!