Egyik reggel kinéztem az ablakon és rövid szemlélődés után elégedetlenkedve nyugtáztam –Ma sincs tavasz!

Az érvek tengerében sokat segített, hogy bár március idusán jártunk, vízszintesen esett a hó. Ám alig telt el pár hét, nyár lett, és ha nyár, akkor gumicsere, de íziben, hiszen a nevében is benne van, hogy nyári gumi. Kicsit örültem is, hiszen tavasszal gyakran téved az ember a csere időpontját illetően, de a korai nyár valamint a garázs-soron egyszerre tüsténkedő sorstársaim megerősítettek közlekedéstechnikai elhatározásomban: Ma gumit cserélünk és kész.

Meleg érzés öntött el, ahogy a négykaros kompresszor magasba emelte a frissen mosott autómat. A szerelő szórakoztatott a hülye-kuncsaftos történeteivel, lekapkodta a téli kerekeket, majd egy rövid óra múlva vissza is rakta, mondván, hogy nem találja a nyári alu – felnijeimet, mert a Béla azt mondta, hogy tavaly némi szóváltás után elvittem azokat egy másik gumishoz. Előkerült a többi szerelő is és rosszalló tekintetüktől kísérve távoztam a hevenyészve visszaszerelt kerekeimen.

A másik szervizben óvatos érdeklődésemre közölték, hogy ott sem vagyok már létjogosult, mert drágállottam a tárolási díjat.

De akkor hol a francban van az a kitűnő nyári szett?

A pincében biztosan nincs, hiszen az elmúlt két hétben onnan szívtam ki néhány úszómedencényi vizet és csak elakadt volna a szennyvíz-szivattyú kisebb réseiben.

Telefonos segítségkérésem a családtagjaimtól sem járt megnyugtató sikerrel, de Piri (a feleségem) visszahívott délután, hogy valaminek neki szokott menni az ő garázsában, ami le van takarva. -Aha, az lesz az – gondoltam, és elálltam az öngyilkosság gondolatától, mert rájöttem, hogy nekem kell lecserélnem a mocskos kis kerekeimet, hisz ezek után mérsékelt hajlandósággal fogadnának a szervizben.

Felkerekedtem, irány a garázs, rövid konzultáció a sorstársakkal és számtalan jó tanáccsal felvértezve – például, hogy ne használjak szilikont, hanem rózsaolajat – beraktam a mocskos nyári kerekeket a tisztára suvickolt autóba és nyomás a telekre.

Klárika (ő az anyám) ezer mihaszna történettel fogadott és beletelt egy órába is, míg neki tudtam állni a munka dandárjának, úgymint: kerekek megtisztítása kb. egy óra, a gumi hézagokból a kavicsok eltávolítása fél óra – itt közben rájöttem arra, hogy ezt a szervizben sohasem csinálják meg, hanem a kavicsokkal együtt centíroznak.

Már okosnak gondoltam magam, de jött az ismerkedés az emelővel a kocsi alján okozott sérülések árán. Aztán a durva csavarlazítás következett még a földön, ahol is megtanultam, hogy hogyan írjam felül a kopott kompressziós szervizkulcs erejét kézi vagy lábi erővel, azon izgulva, hogy vajon mikor törik le valamelyik csavar feje.

Számtalan gyilkos gondolat után a Nap állása még sürgetőbbé tette a műveletek és a hibák elkövetésének gyorsaságát, például, hogy az eltávolított téli gumik visszaszerelési sorrendjét majd csak az erdei állatok elmondása alapján tudom meg, mert nagy nyeglén berugdostam mindet a fák közé.

A rózsaolaj miatt – amit a garázs-szomszédok javasoltak – kiröhögtek a mezőgazdasági boltban, mondván, hogy próbáljam meg talán inkább a drogériában. A szilikon gumiápolót, amit rám tukmáltak, vissza kellett vinnem, mert 1997-ben gyártották és selejt volt.

Aztán rám esteledett és dolgom végeztével elgondolkodtam: végül is ma kerestem 12000.- Ft tárolási díjat, 3000.- Ft szerelési költséget és kitanultam egy szakmát.

Ebben az egyre jobban teljesítő országban vajon most hány sorstársam lehet.

Mindent összevetve boldognak éreztem magam abban a tudatban, hogy nem jöttem csak úgy semmiért erre a világra és felettem helyeselt a telihold.